A SZERZŐDÉSTŐL VALÓ ELÁLLÁS

Ha a rendelését tévesen adta le, vagy csak meggondolta magát, azt az áru feladásáig bármikor módosíthatja, kiegészítheti vagy minden következmény nélkül akár le is mondhatja. Erre vonatkozó kérését elfogadjuk telefonon vagy emailben. Ha utánvét esetén a megrendelő a küldemény átvételét megtagadja (nem fogadta el, nem kereste megjelöléssel jön vissza), a Nagyrét Plus Kft.. fenntartja a jogot, hogy erre a névre és/vagy címre a továbbiakban csak a számla értékének előzetes banki átutalással történő kiegyenlítése után küldjön árut.

Amennyiben webshopunkban rendelt, úgy a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján a fogyasztó a szerződéstől (vásárlástól) az áru átvételét követő 14 naptári napon belül indoklás nélkül elállhat. A Fogyasztó a következő időpontoktól számított 14 napon belül jogosult a szerződéstől elállni (kivéve, ha a felek nem rendelkeznek másként):

az áru átvételétől számítva (adásvételi szerződés esetén); az utolsó kiszállítás átvételétől számítva (többféle termék / többféle alkatrész kiszállítása esetén); vagy az első kiszállítástól számítva (folyamatos teljesítésű szerződés esetén)

Az elállás feltétele, hogy Fogyasztó az Arašid spol. s r.o. címére (Nagyrét Plus kft. , 560 Békéscsaba , Jókai u. 2) írásbeli nyilatkozatot küldjön, akár emailben vagy a jelen ÁSZF-ben található Letölthető elállási nyilatkozatot kitöltse és a termékkel együtt visszaküldje:

Az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket a fogyasztó viseli. Amennyiben a fogyasztó nem a legkevésbé költséges, a szokásostól eltérő fuvarozást választja elállás esetén, az ebből adódó többletköltséget a Nagyrét Plus kft. nem köteles megtéríteni. A termék esetleges nem rendeltetésszerű használatából eredő kárt a fogyasztó köteles megtéríteni. Az áru visszaszolgáltatása után maximum 14 napon belül a Nagyrét Plus kft. az áru ellenértékét a vásárló részére köteles visszatéríteni. A vásárló köteles az elállási nyilatkozat benyújtását követő 14 napon belül visszajuttatni a terméket az ajándékkal és egyéb tartozékaival együtt a kereskedő részére. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy arra a jogalap nélküli gazdagodás szabályai irányadók.

Kérjük tisztelt vásárlóinkat, vegyék figyelembe, hogy portós vagy utánvétes visszáru küldeményt nem áll módunkban átvenni. A félreértések elkerülése érdekében kérjük, hogy küldeményéről előzetesen (telefonon vagy emailben) tájékoztatni szíveskedjenek.

Ünnepi TV ajánlataink | EMOTV Műszaki ...

product1
VFM-2215

Omnitronic

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
VFM-2212

Omnitronic

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
Enter 40 Pro X2

Dyon

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
55U8QF

Hisense

A termék bruttó ára: 199990

Tovább
product1
65AE7000f

Hisense

A termék bruttó ára: 169990

Tovább
product1
Philips smart LED televízió

Philips

A termék bruttó ára: 215000

Tovább
product1
24GM79G Gaming Monitor

LG

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
AOC C24G1 Monitor

AOC Monitor

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
Toshiba 24wk3c63 HD Ready

Toshiba

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
Samsung C27T550FDU Monitor

Samsung

A termék bruttó ára: 75990

Tovább
product1
Samsung S24R350FHU monitor

Samsung

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
EW2780

BenQ

A termék bruttó ára: 69990

Tovább
product1
G2470HSU

IIyama

A termék bruttó ára: 69990

Tovább
product1
C27T550FDU

Samsung

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
KD49XH9505

Sony

A termék bruttó ára: 279990

Tovább
product1
40AE5500f

Hisense

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
U28E590D

Samsung

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
AW2720HF

Dell Alienware

A termék bruttó ára: 159990

Tovább
product1
275E1S

Philips

A termék bruttó ára: 69990

Tovább
product1
SRT43UC4013

Strong

A termék bruttó ára: 94990

Tovább
product1
U43P6046

TCL

A termék bruttó ára: 99990

Tovább
product1
GU55TU8079U

Samsung

A termék bruttó ára: 169990

Tovább
product1
UE28N4305 / N4300

Samsung

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
43AE7200F

Hisense

A termék bruttó ára: 99990

Tovább
product1
H43AE6030

Hisense

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
Smart 42AD

Dyon

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
H43AE6000

Hisense

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
43UN71006LB

LG

A termék bruttó ára: 129990

Tovább
product1
UE49NU7372

Samsung

A termék bruttó ára: 119990

Tovább
product1
UE43TU7190

Samsung

A termék bruttó ára: 99990

Tovább
product1
43AE7000f

Hisense

A termék bruttó ára: 104990

Tovább
product1
GU43TU8079

Samsung

A termék bruttó ára: 139990

Tovább
product1
HT-SBW800

Sharp

A termék bruttó ára: 159990

Tovább
product1
Power Core E90

Razer

A termék bruttó ára: 39990

Tovább
product1
Magnifi MAX bar

Polk Audio

A termék bruttó ára: 199990

Tovább
product1
HTL3320/10

Philips

A termék bruttó ára: 69990

Tovább
product1
MD30010 / X14350

Medion

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
19MB15T

LG

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
34UB67-B

LG

A termék bruttó ára: 109990

Tovább
product1
BD-E2100

Sony

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
24PFS5525/12

Philips

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
40VAE60

Grundig

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
32PFS6402/12

Philips

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
CELED55BFB6

Continental Edison

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
UE32T4002

Samsung

A termék bruttó ára: 64990

Tovább
product1
M1380dbt

Muse

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
YAS207

Yamaha

A termék bruttó ára: 99990

Tovább
product1
Digitradio 750

Technisat

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
HW-T430

Samsung

A termék bruttó ára: 39990

Tovább
product1
TAM8905

Philips

A termék bruttó ára: 99990

Tovább
product1
CM2760

LG

A termék bruttó ára: 69990

Tovább
product1
DP132

LG

A termék bruttó ára: 6990

Tovább
product1
Magnifi mini

Polk Audio

A termék bruttó ára: 94990

Tovább
product1
HTS10

Polk Audio

A termék bruttó ára: 164990

Tovább
product1
HW-K335

Samsung

A termék bruttó ára: 34990

Tovább
product1
SC-HTB510

Panasonic

A termék bruttó ára: 71990

Tovább
product1
HW-MS550

Samsung

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
V8

InMotion V8

A termék bruttó ára: 249990

Tovább
product1
LE5566UDS

SmartTech

A termék bruttó ára: 84990

Tovább
product1
HIF1937

Reflexion

A termék bruttó ára: 34990

Tovább
product1
TDC2600

Classic Phono

A termék bruttó ára: 34990

Tovább
product1
22MT44DP

LG

A termék bruttó ára: 29990

Tovább
product1
49S17U

Selecline

A termék bruttó ára: 64990

Tovább
product1
H55AE6400

Hisense

A termék bruttó ára: 109990

Tovább
product1
GU32T5379

Samsung

A termék bruttó ára: 69990

Tovább
product1
65SM5KD

LG

A termék bruttó ára: 999990

Tovább
product1
55SJ810v

LG

A termék bruttó ára: 299990

Tovább
product1
50VOE71

Grundig

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
28LY540M

LG

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
43UK6470PLC

LG

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
C27F398FWU

Samsung

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
43UK6950

LG

A termék bruttó ára: 99990

Tovább
product1
H43NEC2000s

Hisense

A termék bruttó ára: 55990

Tovább
product1
L55M5-5ASP

Xiaomi

A termék bruttó ára: 144990

Tovább
product1
LE32D11

SmartTech

A termék bruttó ára: 34990

Tovább
product1
U28D590D

Samsung

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
19M38A

LG

A termék bruttó ára: 19990

Tovább
product1
KDL32WE610

Sony

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
43LJ594

LG

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
S24C450

Samsung

A termék bruttó ára: 25990

Tovább
product1
Érintő toll 1776

Microsoft

A termék bruttó ára: 29990

Tovább
product1
H65AE7000f

Hisense

A termék bruttó ára: 174990

Tovább
product1
H55MEC3050

Hisense

A termék bruttó ára: 109990

Tovább
product1
55VLX7010

Grundig

A termék bruttó ára: 119990

Tovább
product1
43UJ635

LG

A termék bruttó ára: 99990

Tovább
product1
H65U8B

Hisense

A termék bruttó ára: 199990

Tovább
product1
Sigma 24

Dyon

A termék bruttó ára: 24990

Tovább
product1
28LF491

LG

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
USB 3.0 dokkoló állomás

I-TEC

A termék bruttó ára: 14990

Tovább
product1
Fali konzol 39691

Delight

A termék bruttó ára: 3990

Tovább
product1
Fali konzol 39695

Delight

A termék bruttó ára: 5990

Tovább
product1
32"-55" falikonzol

Delight

A termék bruttó ára: 10990

Tovább
product1
S24F350

Samsung

A termék bruttó ára: 29990

Tovább
product1
RM-C3331

JVC

A termék bruttó ára: 4990

Tovább
product1
CELED 40"

Continental Edison

A termék bruttó ára: 44990

Tovább
product1
ER-22601B

Hisense

A termék bruttó ára: 5000

Tovább
product1
SH2

LG

A termék bruttó ára: 31990

Tovább
product1
LAS655K

LG

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
SK4D

LG

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
Tv tuner

Hauppauge

A termék bruttó ára: 9990

Tovább
product1
GFW6060

Grundig

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
S24E650

Samsung

A termék bruttó ára: 29990

Tovább
product1
32PFS5603

Philips

A termék bruttó ára: 34990

Tovább
product1
L32M5-5ASP

Xiaomi

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
DP542H

LG

A termék bruttó ára: 8990

Tovább
product1
BD-J4500

Samsung

A termék bruttó ára: 15990

Tovább
product1
OLED55B7V

LG

A termék bruttó ára: 219990

Tovább
product1
H43BE7200

Hisense

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
H50AE6400

Hisense

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
QE55Q7FGM

Samsung

A termék bruttó ára: 199990

Tovább
product1
LE2419DTS

SmartTech

A termék bruttó ára: 39990

Tovább
product1
UE43NU7022

Samsung

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
UE32M5005

Samsung

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
24MT45D

LG

A termék bruttó ára: 29990

Tovább
product1
H43AE6400

Hisense

A termék bruttó ára: 84990

Tovább
product1
32PFS5501

Philips

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
43UK6300LLB

LG

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
19-HD-2T-194

Listo

A termék bruttó ára: 19990

Tovább
product1
32GK850G

LG

A termék bruttó ára: 139990

Tovább
product1
T32E310EX

Samsung

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
BP250

LG

A termék bruttó ára: 12990

Tovább
product1
32LJ590

LG

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
27MK430H-B

LG

A termék bruttó ára: 39990

Tovább
product1
SJ2

LG

A termék bruttó ára: 24990

Tovább
product1
SJ4

LG

A termék bruttó ára: 39990

Tovább
product1
28MT49s

LG

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
43UK6400PLF

LG

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
NB3530A

LG

A termék bruttó ára: 34990

Tovább
product1
LC32HI3422E

Sharp Aquos

A termék bruttó ára: 44990

Tovább
product1
55S18UHD

Selecline

A termék bruttó ára: 79990

Tovább
product1
C27F396

Samsung

A termék bruttó ára: 39990

Tovább
product1
65S18

Selecline

A termék bruttó ára: 119990

Tovább
product1
NW-WS413

Sony

A termék bruttó ára: 25990

Tovább
product1
Cyclone

Klim

A termék bruttó ára: 5490

Tovább
product1
32S18

Selecline

A termék bruttó ára: 34990

Tovább
product1
39S17

Selecline

A termék bruttó ára: 44990

Tovább
product1
S19D300

Samsung

A termék bruttó ára: 13990

Tovább
product1
LE-43Z1UD

Continental Edison

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
LU32D97KQS

Samsung

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
32SE3KB

LG

A termék bruttó ára: 149990

Tovább
product1
H50U7A

Hisense

A termék bruttó ára: 139990

Tovább
product1
H32BE5400

Hisense

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
LE2419DTS

SmartTech

A termék bruttó ára: 39990

Tovább
product1
32LJ510B

LG

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
32 Smart Pro

Dyon

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
H32BE5500

Hisense

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
XT101BT

Trevi

A termék bruttó ára: 19990

Tovább
product1
32HD8332

LEVEL

A termék bruttó ára: 34990

Tovább
product1
50S18

Selecline

A termék bruttó ára: 69990

Tovább
product1
H32AE5000

Hisense

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
H40BE5500

Hisense

A termék bruttó ára: 64990

Tovább
product1
AKTV3215

Akai

A termék bruttó ára: 34990

Tovább
product1
LTV3206

Trevi

A termék bruttó ára: 39990

Tovább
product1
RB32H1-EU

RCA

A termék bruttó ára: 39990

Tovább
product1
SMT32Z1TS

SmartTech

A termék bruttó ára: 39990

Tovább
product1
H32MEC2150s

Hisense

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
H32BE5000

Hisense

A termék bruttó ára: 44990

Tovább
product1
32 Enter Pro

Dyon

A termék bruttó ára: 36990

Tovább
product1
H55AE6000

Hisense

A termék bruttó ára: 109990

Tovább
product1
H55BE7000

Hisense

A termék bruttó ára: 109990

Tovább
product1
LC32HI3222

Sharp Aquos

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
H40BE5000

Hisense

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
L32H7N

Chiq

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
AKTV3227H

Akai

A termék bruttó ára: 49990

Tovább
product1
H50BE7000

Hisense

A termék bruttó ára: 89990

Tovább
product1
H32B5600

Hisense

A termék bruttó ára: 59990

Tovább
product1
H55U7B

Hisense

A termék bruttó ára: 149990

Tovább
product1
H50U7B

Hisense

A termék bruttó ára: 139990

Tovább
A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába.